Szállodánk története

Új szálloda nyílik a Hírös Városban!

-hangzott el a mondat 1962-ben. Sokan várták az új szálloda megnyitását az alföldi megyeszékhelyen, mely ekkortájt indult hatalmas fejlődésnek. Az emberek hiányolták a szállodákat és egy olyan helyet szerettek volna, ahol a kulturált szórakozásra vágyók összegyűlhetnek. Mind a város, a megyebeliek és a külföldről érkező turisták nagy örömmel fogadták tehát az új szálloda megnyitását, mely nemcsak egyedülállónak számított a környéken, de színvonalas szállást és igényes vendéglátást hozott a Hírös Város központjába.

Kecskemét városát járva több helyen is találkozhatunk az Aranyhomok elnevezéssel. Na de mit is jelent ez? Ezen a vidéken réges régen csak futóhomok volt, melyet szőlő és más gyümölcsök betelepítésével tudtak megzabolázni. Ebből a terméketlen talajból született meg később a világhírű kecskeméti barackpálinka, aranyat érő homok lett a futóhomokból.

Az Alföld új ékköve 1962. december 31-én nyitotta meg kapuit. Ezen a napon források szerint közel hatszázan szilvesztereztek a szállodában. A bál egészen reggelig eltartott, az előkelőnek számító étteremben az aznap esti menüben pedig megtalálható volt többek között a malacpecsenye, halerőleves és a farsangi fánk. Érdekesség arról az estéről, hogy a szálloda szilvesztei bevétele meghaladta a 45 ezer Ft-ot! Ez mai szemmel nézve szinte hihetetlennek tűnik.

A dolgozók fáradhatatlan munkája mellett természetesen jutott idő a csapatépítésre is, ami leginkább jókedvű ugratásokban nyilvánult meg. Az akkori konyhafőnök elmesélte, hogy egyszer az igazgató úr kutyája, Rolf került a tréfa középpontjába, amikor zöld színűre festették a bundáját. Bár az igazgató úr nem nézte túl jó szemmel a csínyt, a végeredmény egy vicces és emlékezetes sztori lett, amit azóta is szívesen idéznek a csapat tagjai. A vendégeket sem hagyták ki a jóízű tréfákból. Egyszer például a közeli szökőkútban élő teknősöket látogatták meg a csapat tagjai, és szabadon engedték őket a második emelet folyosóján. Egy apró figyelmetlenség miatt azonban a teknősök a folyosó végén lévő nyitott erkélyajtón keresztül egy vendég asztalára pottyantak – szerencsére a vendég, aki éppenséggel pont egy újságíró volt, jó humorral fogadta a meglepetést, így a történet hamar a csapat egyik kedvenc anekdotájává vált.

A régi brigádnaplók, amelyeknek szerencsére egy része fennmaradt, remek betekintést nyújtanak abba, hogyan teltek a kollégák mindennapjai az Aranyhomok Szállodában. 1977 januárjában például az Aranyhomok Szálloda Ínyencklubja japán estet tartott, amely nagy sikerrel zárult. Ugyanebben az évben a szálloda csapata részt vett egy óvodai pénzgyűjtő akcióban, amelynek keretében közel 11 ezer forintot gyűjtöttek össze a városi óvodák fejlesztésére. Már ekkor megrendezésre került az Aranyhomok Bál is, a szálloda nyitásának 15. évfordulója alkalmából, melynek belépője mindössze 20 forintba került – elképzelhetetlen összeg a mai szemmel. A brigádnaplók nemcsak a munka részleteit örökítették meg; a kollégák szívesen küldtek egymásnak képeslapokat az aktuális üdülési helyükről, és ezek a kis személyes történetek ma is megőrzik a régi idők hangulatát.

Az évek során a kor előrehaladtával a szálloda folyamatos felújításokon esett át, de mindig igyekeztük megóvni az eredeti állapotot a modern stílus mellett. Valaha volt itt Sörkert, Terasz, Kaszinó és cukrászda is, ám ezeknek ma már más vette át a helyét. Az évek alatt minden részleg, minden szoba átalakításra és modernizálásra került. Több rendezvényterem is kiépítésre került, melyek azóta is változatos helyszínként szolgálnak különböző rendezvények megtartásánál.

A múlt és a jelen találkozása teszi igazán különlegessé az Aranyhomok Hotelt: a történelmi hangulat megőrzése mellett a modern kényelem és szolgáltatások biztosítják, hogy minden vendég emlékezetes élményekkel térjen haza.

Borítókép forrása: Fortepan (208960) – CC BY-SA 3.0

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező

Év végi kikapcsolódás a Hírös Városban
Csapj le ünnepi ajánlatainkra még most, bevezető áron. Fiókodba bejelentkezve 10% kedvezményben részesülhetsz foglalásod végösszegéből!